Nem, kisfiam a kerékpárt Rik van Dessel (GSM: +32 03/481 85 92) hozza....
Nos igen, tudom eltelt egy kis idő mióta utoljára jelentkeztem, de megérte várni hiszen a kormányválság megoldódott! Két héttel ez előtt egy verőfényes szombat estén a vasútállomáson jártunk Bálinttal (teljesen véletlenül), ahol meg pillantottuk ezt őt:
Származási hely: 2008.10.10-Leuven-Így élünk mi |
Nem tagadom: Tökéletes!
Szóval mostanában együtt járunk erre arra, de főleg iskolába, meg bo'tba... Sajnos a csodakerékpár korlátoltsága miatt (nem tudtuk levágni a zárat) egy kerékpár temetőben végezte, de előtte jól kibeleztük! így donorként elég sok CH lakó cangájában él tovább....R.I.P.
Azt hiszem teljesen sikerült beilleszkednünk a város vérkeringésébe, tudunk legalább 10 mondatot hollandul flamandul, mindenhova kerékpárral járunk (kivéve a tergerpartra) és csütörtök esténként bekapcsolódunk a helyi közösségek kulturális életébe (ejtsd: BULI!!!). Egyetemi város lévén ez itt egy elég jellemző tevékenység, iskola mellett (helyett...)
Kirándulási front
Szombaton a helyi botanikus kertet látogattuk meg. (Pénteken találtunk erre a gyöngyszemre, amikor felfedeztük a Brusselstraat és az NDK negyed között területet.) Teljesen ingyenes, cserébe viszont nagyon szép (ez a belga trade-off), majd dobok ide pár képet, az ámulás kedvéért :)
--- Magyarázat: belga trade-off Kezd ---
Valamilyen furcsa okból itt belgiumban, ha valami rendkívüli akció van akkor az egy bonnal indikálják, ami annyit jelent, hogy a termék mellé oda raknak egy cetlit, hogy pl. -50 eur cent. Nem értem miért nem lehet csökkenteni az árát és kiírni, hogy jupppiiiééé. Ehelyett inkább a termékkel és a cetlivel a pénztárhoz rohangálni.
"Dit is Belgie..."
--- Magyarázat Vége ---
Vasárnap nyugatnak vettük az irány, mert Bálint sérelmezte,hogy ezen a héten még nem fürdött a tengerbe (mi tagadás, még ebben a hónapban se), választási lehetőségek: Francia tengerpart vagy Belga tengerpart - mivel az elsőnél már voltunk, ezért az másodikat válaszottuk. Knokke-Heist, csendes kisváros. Sajnos a végtelen bikinis-csoki-barna-strandbaba-áradat elmaradt, ezért egy mérhetetlenül nagy homokvárra vigasztaltuk magunkat.
(Persze Bálint és Dr. Balázs átúszott angliába és vissza, mi csak a lábunkat áztattuk...) Este még egy nemzeti ételre (Kebab) beugorttunk Gentbe (mert ott a legjobb), de sajnos a kései időpont miatt csak dürüm jutott. Indulás előtt hörpintettünk egyet a helyi sörből (3 eur - jóvátételként a Bálint söröspohár gyűjteménye gyarapodott... )
Az én mesém is tovább tartott volna, ha Belgium nagyobb lett volna...
Tot Ziens!